2014. 05. 29.

A Destiny lesz az egyik legjobb játék 2014-ben

A Halo-sorozat alkotóinak legújabb játéka, a Destiny hamarosan megérkezik PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re, valamint Xbox 360-ra és Xbox One-ra. A játék talán a Bungie eddigi legnagyobb projektje, amely egy hatalmas, szabadon bejárható világot kínál a gamereknek. A Destiny folyamatos internetkapcsolatot fog igényelni, ugyanis a csapatmunka kiemelten fontos szerepet kap majd. Az egyes küldetésekre elindulhatsz a haverokkal, sőt még egymással is összemérhetitek a tudásodat. A Destiny emellett arra is lehetőséget nyújt, hogy akár magányos farkasként fedezd fel a játék világát, így magadnak tudhatod az összes zsákmányt. Ez utóbbi megoldás persze rizikósabb, hiszen nem lesznek ott a csapattársak, hogy kihúzzanak a bajból.

Destiny játék a legjobb

A Destiny játék nem csak egy, hanem egyenesen 4 bolygót kínál majd felfedezésre. Miután létrehoztad az egyedi karaktered, elsőként megismerheted a Földet, amit már szinte teljes egészében lerohantak az idegenek. Mindössze egyetlen biztonságos város maradt a bolygón, amelynek Te vagy az egyik őrzője. A planétán további érdekességek is várnak majd, többek között az ősi Oroszország romjai. Ezt követően ellátogathatsz a Holdra, amely számtalan sötét titkot rejt. Itt él többek között a Hive nevű faj: ezek a zombihoz hasonlító lények egy teljes királyságot alakítottak ki. A Destiny emellett elkalauzol majd a kihalt Marsra is, ahol egykoron fejlett civilizáció élte az aranykorát. Végül de nem utolsó sorban a Vénusz hatalmas dzsungeljei is állomásként fognak szolgálni, így változatosságból garantáltan nem lesz hiány.

További infók itt > http://destiny.werzo.hu

2013. 11. 08.

PlayStation 4 megjelenés

Már csak néhány napot kell kibírnia a hazai játékosoknak, és Magyarországra is megérkezik a Sony következő generációs konzolja, a PlayStation 4.

Az új gépből már több mint kétmillió példány talált gazdára azóta, hogy november 15-én elstartolt Észak-Amerikában, november 29-én pedig Európa több országában, a hatalmas érdeklődés pedig látszólag nem fog megszűnni egyhamar. A japán vállalat folyamatosan igyekszik új konzolokkal feltölteni a boltok polcait, a maroknyi példányokat pedig pillanatok alatt elkapkodják a vevők.

Több helyen, így például a németországi üzletekben is valódi versenyfutás zajlott a gépért, így idén már csak a legszerencsésebbek juthatnak géphez, vagy azok, akik még időben előrendelték a saját példányukat. A magyarországi PlayStation 4 megjelenés december 13-án esedékes, ám a külföldi helyzethez hasonlóan csak azok számára biztos, hogy bekerül a TV mellé a konzol, akik még hónapokkal ezelőtt előrendelték azt.

A konzol debütálása szerencsére gördülékenyen lezajlott, ugyanakkor néhány balszerencsés felhasználó beszámolt különféle technikai problémákról az első napokban. Ilyen például a konzol LED állapotjelzőjének kéken történő villogása, ezzel együtt pedig nem jelenik meg semmi a képernyőn, de többeknél az is előfordult, hogy a PlayStation 4 nem adta ki a lemezt, vagy túlságosan hangos volt.

A Sony már vizsgálja a hibákkal kapcsolatos bejelentéseket, ám szerencsére ez csupán a játékosok kis százalékát érinti, a legtöbbeknek remekül működik az új konzol. A vállalat ígérete szerint karácsonyra érkeznek nagyobb szállítmányok, így bizonyos boltok polcain még biztosan megtalálható lesz a gép az ünnepek előtt.